Logo
ÓRA TÍPUSOKÓRARENDOKTATÓINKÁRAK / BÉRLETEKKAPCSOLATWORKSHOPTEREMBÉRLÉS VÁLLALATOKNAKELVONULÁSOK

Csomor Inci - Bemutatkozás


A jógával saját testi-lelki egyensúlyom keresése indított el még évekkel ezelőtt.

Elsőként a hatha jóga oktatói képzést végeztem el 2009-ben, majd következett a kismama- és babás jóga, ezt követően pedig a mozgásfejlesztő babás jóga és a vinyásza flow kismamáknak.

Azóta is folyamatosan képzem magam, különösen a női életszakaszokat és a kisgyermekes időszakokat támogató jógairányzatokra fókuszálva.

Fontos számomra, hogy a hozzám érkezők biztonságban és elfogadásban érezzék magukat – legyen szó várandósságról, vagy babás mozgásfejlődésről.

A jóga számomra a jelenlét gyakorlása, önismeret, és kapcsolódás önmagunkkal és másokkal.

Örömmel kísérem azokat, akik ebben szeretnének elmélyülni.


Kismama jóga


Szeretettel várlak, kismama jóga óráimra, ahol személyre szabottan erősítheted meg a testedet és lelkedet, hogy te is és születendő kisbabád is megkapjátok azokat az erőforrásokat, amelyek fontosak a várandósság megkönnyítéséhez és a minél harmonikusabb szülési élményhez.
Teljesen kezdőknek is ajánlott, akkor is, ha már rég mozogtál.
A 12. héttől egészen a szülésig járhatsz!

Előnyei:
- Segít az esetleges derékfájás megelőzésében, kezelésében
- Fejleszti magzatod idegrendszerét
- Kapcsolódás a babáddal
- Stresszoldás, harmónia megteremtése
- Gátizom megerősítése
- Egyensúlyban tartja a keringésedet, így elkerülhető a vizesedés
- A tudatosság fejlesztésével elkerülhető, hogy túl sok súlyt szedj magadra

Amire számíthatsz:
- Jógapozíciók segítségével lazíthatod a medence területét
- Speciális légzőgyakorlatokat sajátíthatsz el, amelyek segítenek a szülés, illetve a mindennapok során
- Tornáztatod a gátizmodat, amely a várandósság alatt és a szülés során is fokozott igénybevételnek van kitéve
- A relaxációval pedig nem csak a stresszt oldhatod, de elősegíti a babáddal való kapcsolat megteremtését is
- Társas támogatás a résztvevőktől és az oktatótól

Ezeket hozd magaddal:
- Kényelmes ruha
- Folyadék
- Biztosítok matracot, de amennyiben szeretnél, hozhatsz sajátot is
Az alkalmak 60 percesek.

 Babás jóga


Szeretettel várok minden édesanyát és kisbabáját a Babás Jóga óráimon, ahol a szülés utáni regeneráció és a mély, szeretetteljes kapcsolat építése áll a középpontban.

Az órák során a baba igényeihez alakított közös mozgás és érintés segít a kapcsolódás kialakításában, elmélyítésében.

Előnyei :

  • Segíti az idegrendszer és a mozgás helyes fejlődését

  • Nyugtatólag hat

  • Megalapozza a játék kezdeteinek kibontakoztatását

  • Könnyen megtanulható masszázsmozdulatok, amelyeket akár minden nap elvégezhetsz

  • Olyan praktikákat is elsajátíthatsz, amelyek segítenek a szülés utáni regenerációban, átmozgatnak, és lelkileg is megerősítenek az anyaszerep, illetve az új élethelyzet kapcsán.

    Mit kínálok?

  • Vezetett jóga óra női körben

  • Játékos és biztonságos környezet a babák számára, ahol fejlődhetnek, erősödhetnek és szocializálódhatnak

  • Relaxációs technikák, amelyek segítenek az anyukáknak feltöltődni és megújulni.

  • Támogató közösség, ahol megoszthatod tapasztalataidat más anyukákkal.

    Mire van szükséged az órákhoz?

  • A kisbabád saját kis takaróját, amit ráteríthetsz a helyszínen adott matracra, plédre.

  • Kényelmes ruházat mindkettőtök számára.

  • A babád kedvenc játéka, hogy még élvezetesebb legyen az óra. Mikor kezdheted?

  • Legkorábban hüvelyi szülés után 6 héttel, császármetszés esetén 8 héttel, illetve ezután bármikor

  • Az órák látogatása a helyelhagyás koráig ajánlott.

    Csatlakozz hozzám és fedezd fel újra az erődet és mélyítsd el a kapcsolatodat a babáddal a Babás Jóga óráimon.

JÓGA ÓRÁK A HÉTEN

No upcoming events