Dia vagyok és több mint négy éve tartok női és irodai jógaórákat.
Körülbelül 8 éve tévedtem be az első jógaórámra, - egy orvos ajánlására. Akkoriban egy nagyon stresszes munkahelyen dolgoztam és a stressz, testi szinten is elkezdett megmutatkozni. Hálás vagyok, hogy ez az orvos felmérte hogy a legjobban most nem mégegy teljesítményorientált sport fog támogatni, hanem a visszalassulás, a jelenben levés, a jóga.
Jógázásaim elején sokáig kerestem a hozzá passzoló irányzatot. Ahogy fejlődtem és épültem önismereti szinten, - és ez látszódott kifelé is - egyre több nő kezdett hozzám kapcsolódni és kezdte megosztani velem a saját történetét. Így végül elmentem egy női jógaórára is és ebben az irányzatban találtam otthonra és mindarra, amit én is képviselni szeretnék. Később elvégeztem a női jógaoktatóképzést a Sarasvati Jóga Oktatóközpontban és később lehetőségem volt Balin bővíteni ezt a tudást, további órák által.
Rájöttem, hogy a női jóga nem egy elvont spirituális dolog, hanem olyan támogató tudással ajándékoz meg önmagadról, a ciklusodról, a hormonrendszeredről, amire minden nőnek szüksége lenne. Hiszem, hogy a lelki jóllét nem kiváltság, hanem alapvető szükséglet és ezeket az eszközöket szeretném megosztani veled is a női jógaóráimon.
Az én óráim olyanok, mint egy gyengéd simogatás a lelkednek. Úgy érzem, ebben a rohanó világban, ahol nőként végtelen szerepben kell megfelelnünk, mindenkit priorizálunk, csak önmagunkat nem. Olyan teret teremtek, ahol végre leteheted a terheket, a feladatokat, a szorongást és meghallhatod, te mire vágysz.
Megtapasztalhatod milyen, amikor elhalkítod magadban az állandó tenni akarást és utat engedsz az érzéseidnek. Milyen, amikor a rendszer jógázás hatására elkezd együttműködni veled a hormonrendszered és kevésbé lesz fájdalmas a menstruációd és a menzesz előtti napok. Milyen, mikor a rohanás helyett a pillanatot választod.
Milyen, amikor elkezded magadat priorizálni, elkezdesz törődni magaddal, és ezáltal támogatod a szeretteidet. Elképesztő ugye, hogy ezt egy jógaszőnyegen mind megtanulhatod?
Az óráimra jellemző, hogy nemcsak a fizikai gyakorlásról szólnak, hanem nagy figyelmet fordítok arra, hogy lelkileg is töltődj és kapcsolódj önmagaddal. Az óráim jólesőek, intuitívak, szívből jövőek, ahol megmozgatjuk magunkat, mindig a ciklusodhoz és az energiaszintedhez igazítva. Ugyanakkor különböző megerősítésekkel építjük az önbizalmadat és támogatjuk hogy jobban érezd magadat nőként és hogy egyre szebben ragyoghass.
Amióta női jógázok, nagyot fordult velem a világ. Ahogy megismertem a ciklusomat, elkezdtem megérteni a testem működését, ettől pedig elkezdtem megengedőbb lenni magammal szemben. A megengedés pedig hozta magával, hogy engedjek a maximalizmusomból, a teljesíteni akarásomból és helyette ajtót nyitottam a pihenésnek, a nevetésnek, a pillanatok megélésének, az élet élvezésének, az önbizalmam épülésének és az odafigyelésnek önmagamra.
Csak elindulni nehéz, de utána csupa csodának nyitsz ajtót! Itt pedig vár rád egy szuper támogató női csapat, ahol ahol egymást dicsérjük és építjük.
És várlak én is, nagyon. Az óra végi mosoly pedig garantált.
JÓGA ÓRÁK A HÉTEN